2013. január 26., szombat

A Csonttollúak nyomában a Városligetben

Ezen a hétvégén a Városliget volt a kiszemelt útiterv. Azért választottuk fotóstársammal, mert úgy olvastuk, hogy itt van a legtöbb Csonttollú és így végre találkozhatunk is velük. Sajnos az idő nem volt kegyes, eléggé borús volt és a nap sem akart nagyon kisütni, inkább madársziluetteket tudtunk csak fotózni sokszor. Amikor megérkeztünk és kiszálltunk a kocsiból az egyik fán mindjárt egy varjút vettem észre. Valahogy nagyon szeretem a varjakat fotózni.
 

El is indultunk, útközben téli táj látványa fogadott minket, amiről természetesen fényképeket is készítettem.



Haveromnak azt az információt adták, hogy a Pecsa irányába induljunk el, ott biztos megfogjuk ezt a madárfajtát találni. Nem is tettünk másképp, útközben egy nagyon barátságos és kedves mókussal találkoztunk, aki épp a táplálékszerzés reményében keresgélt.






Bámulatos, ahogy ezek a mókusok az egyik fáról a másikra át tudnak ugrani, úgy hogy semmi bajuk nem esnek közben és még a megszerzett táplálék is náluk van, amit közben elfogyasztanak.


Persze nem mindenki volt ilyen szerencsés, mert egy galambtetemet is észrevettem a földön, találgattam is vajon mi téphette szét. Az tény, hogy éjszaka kemény küzdelem folyhatott és szegény galamb járt pórul. Ilyenkor meg is értem, hogy a kismadarak miért olyan "bolondok" és miért nem maradnak meg egy helyen egy másodpercig sem.
Ahogy körülnéztünk a fákon is lehetett látni madarakat, én két varjút kaptam lencsevégre. Gondoltam is magamban, milyen jól bírják a hideget...



Továbbhaladtunk az utunk célja  felé és egy nyitottabb területet találtunk, ahol fák is voltak. Az egyik fán két madarat vettünk észre: Meggyvágót és végre a várt Csonttollút is. 





Sajnos a környéken elég sok kutyáját sétáltató és elvesztő gazda is tartózkodott, ezért elég sokszor megzavartak minket és persze a madarakat is. Az egyik Kobold névre hallgató eb folyton eltűnt és nem is nagyon hallgatott az őt folyton hívó gazdájára. 
De azért szerencsére nem olyan ijedősek a madarak sem és egy idő után rengeteg Csonttollú jelent meg és a földre is leszálltak, végre lehetett "kattintgatni". És fotóstársammal szinte egyszerre mondtuk ki "Na ezért jöttünk!"

 

Idáig, mint kezdő madarász még nem ismertem ezt a madárfajtát ennyire közelről, de nagyon megtetszettek, különösen a jellegzetes hangjuk, ahogy továbbrepülnek, amikor veszélyben érzik magukat.
Amikor továbbálltak a madárkák mi is továbbmentünk, és útközben egy csókát szúrtunk ki. Már többször láttuk útközben, gyönyörű madár, a varjúnál kisebb, csőre fekete. Épp egy kisebb madaraknak kitett kaját próbált magáévá tenni - a tél mindenkinek tél, nehezen sikerült neki, mert a galambok mindig elzavarták. 

Miközben haladtunk tovább, fotózás közben egy erdélyi természetfotós párral futottunk össze, akikkel összebarátkoztunk és rengeteg információt mondtak el a Városligettel kapcsolatban. Elmesélték, hová érdemes menni, mit érdemes megnézni, hol milyen madarakat lehet találni, hol vannak madáretetők. Közben meg kapkodtam a fejem felfelé is, mert hol csodaszép varjúpárt láttam, vagy harkályt, közben meg jó pár szép természetfotót is mutattak, amit ők készítettek. Időközben megérkeztünk a Vakok kertjéhez, ahol ők szoktak madarakat etetni, és lehetett is látni ahogy a madarak már lesik, hogy mikor kapják meg a következő táplálékot.



Ez a csóka itt a belvárosban, hamarosan megtalálja azt amit keresett...
Vagy talán mégse?


Még egy kis beszélgetés után elköszöntünk, még megnéztük a Vakok kertjét, de csak kívülről, mert sajnos lakattal be volt zárva. 
Mindenesetre eredményes volt ez a nap is, lehetett volna több fény, napsütés. A Csonttollúakról megtudtam ezen a napon, hogy olyan madár faj, amely csak akkor jön csapatostul, ha abban az országban, ahol éppen van, nagyon kemény hideg van és menekül onnan. Még egy hónapunk van nagyjából lefotózni őket jobb fényviszonyok között, reméljük sikerülni fog. Ebben a reményben hazaindultunk.

Közben az egyik fán harkályt vettünk észre
Sokszor hosszan el tudom nézni, ahogy dolgozik...
És mit sem zavarja a hideg...
 
Ezek a varjak csak figyelték az eseményeket...

Búcsúzóul egy széncinegét fotóztam...

Őt meg inkább a cinkegolyó érdekelte...
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése