2013. május 12., vasárnap

Kiskunság - Találkozás a természettel

Nem Kiskunság volt a mai elsődleges cél, de amit elsőre kinéztünk Ricsi haverommal eléggé szervezetlen, előkészületlen szervezésnek tűnt, így hamar továbbindultunk. Olyan helyet kerestünk, ahol nagy madár és állatvilág van. Először Bugyiba jutottunk el és megpróbáltunk megkérdezni pár helybélit, hogy mit ajánlanak, hová érdemes elmenni ilyen céllal. Aztán utána jött a Kiskunság ötlete.
Aznapra a legtöbb időjárás-jós hely esőt jósolt, ezért egy kicsit rizikós volt elindulni, de úgy döntöttünk, ha már hétvége van, akkor kirándulás és fotózás lesz a fő téma. Először egy kicsit eltévedtünk, de egy teheneket terelgető juhászt megkérdeztünk, hogy jófelé megyünk-e. Vicces volt, mert elővette a mobiltelefonját, mivel "nem tudni magyar" és a párját hívta fel, hogy magyarázza el nekünk merre is kell továbbhaladni. Ahogy mentünk előre mindjárt láttam, hogy ez egy nem mindennapi hely és élmény lesz. Útközben felvetettem, mi lenne ha a Kiskunsági Nemzeti Parkba elmennénk, de aztán elvetettük az ötletet, mert az nagyon messze van. Így sem volt eseménytelen az utazás: az úton ürgéket láttunk átszaladni, többször vettünk észre vadnyulat és olyan madarakat láttunk, amit máshol még sosem. De a szó - illetve az írás helyett hadd beszéljenek a képek magukért! Egy biztos, ide még vissza fogok jönni. Ha jó természetképeket akarunk készíteni, messzire kell utazni a belvárostól.







































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése