2014. február 23., vasárnap

Itt a tavasz...

Itt a tavasz.... Semmi kétség hozzá. Zöldküllő hangját hallom sokszor, őszapók párban repdesnek, galambok turbékolnak.  Éledezik a természet, mindenütt hóvirágok nyílnak. Erről készült egy kép, amit megosztok kedves olvasóimmal.

Vízparton pirkadat előtt és után...

Ha valaki átélte már egyszer a napfelkeltét - akkor ezt az érzést újra és újra átakarja élni szerintem. Legalább
is én így vagyok vele. Most hétvégén is megérkeztünk Balatonra, a télhez képest enyhe időben, napsütésben. Egyre nőtt bennem az elhatározás, hogy reggel hajnalban felkelek és kimegyek kedvenc helyemre.És mivel tél van lehetnek tiszta idő esetén olyan fények, amik nyáron mondjuk nincsenek. Már este bennem volt a mehetnék, amikor felnéztem az égre és láttam, hogy telihold van. Előző nap felmértem a terepet, hogy senki sincs ott, várhatólag hajnalok hajnalán is így lesz ez...

Reggel az ébresztő megszólalása előtt kipattantam az ágyból és amilyen gyorsan csak lehetett elkészültem. Összekészítettem a kellékeket (fényképezőgép, elemlámpa, minimális téli ruházat) és elindultam.

Az egyik dolog, amiért érdemes a Balatonnál korán kelni az a napfelkelte élménye. A reggeli csend, a nyugalom ami a természet ébredésekor a levegőben van különleges érzés.

Mint ahogy azt a képek is bizonyítják könnyű összekeverni a napfelkeltét a naplementével. Sokszor csak a fotós elmondásából és a kép dátumából lehet következtetni.

Már ébredezett a természet, ahogy haladtam lefelé. Már messziről látszott, hogy nem semmi fények lesznek a vízparton. A madarak énekeltek,  mintha tavasz lenne. Egy bokorra először azt hittem, hogy vaddisznó, az erdőben az avarban mocorgás hallatszott - rigók keresgéltek élelmet. Az már tegnap látszott, hogy nem éhesek, hiába raktam az etetőbe ennivalót - egy madár se nézett arra, talán csak egy kékcinege.

Mikor leértem végre tátva maradt a szám, annyira szép látvány fogadott...


2014. február 2., vasárnap

Fagyás és olvadás - Váci Ártéri tanösvény

Az Ártéri tanösvényeket régóta szeretem és már ide is egy jó ideje elszerettem volna jönni. Egyszer egy oldalon bukkantam rá és már akkor nagyon tetszett. Hát még most, ahogy ott voltam! Ahogy haladok  fokozatosan előre  ott ugrál nem messze tőlem az Ökörszem, Őszapók repülnek az egyik ágon, Jégmadarat leshetek meg lopva, nehogy tovább repüljön, amint megmozdulok... Szinte magával ragad ez a hely, mind hangulatával, mind élővilágával egyaránt...

Mikor rákerestem ezt olvashattam:


"A Duna közeli váci ligetben az ide látogatók szakvezetővel történő végigjárással megismerkedhetnek az édesvízi 
élővilág egyik meghatározó élőhely együttesével, mely minden korosztálynak felejthetetlen élményt nyújt"
 
Hát most szakvezető ugyan nem volt, de így is fantasztikus élményt nyújtott, a közlekedés időnként nehézkesebb volt - hol havas, 
hol enyhén fagyos részeken kellett menni. De mivel olvadt is rendesen - felbátorodtam és haladtam tovább.

Kedves olvasóm - járjuk körbe ezt a helyet, még ha csak virtuálisan is most...Már látszódott, hogy valóban olvad, jön hamarosan az enyhülés. Nem bántam meg, hogy egy
szabadnap alkalmával eljöttem ide és bár kockára fagytam (szó szerint) rengeteg jó kép készült.



Egy hideg, fagyos téli napon

Ez a nap eléggé hidegnek indult, és tartósan az is maradt egész végig. Persze ez a kirándulástól és kedvenc etető helyek felkeresésétől nem tántorított el minket R. barátommal most sem.
Már jól bevált helyszínekre mentünk el, tudván, hogy biztos lesz ott madár és állatvilág és valóban nem csalódtunk.

Én tulajdonképpen vártam már nagyon ezt a hideget - tudván azt, hogy ilyenkor olyan fajok is lesznek, amit máskor nem láthatunk. Pár hete a csapatos fekete rigók megjelenésével egyértelmű volt, hogy korántsem lesz még vége a télnek, és bizony úgy is lett. És akkor még nem is sejtettük, hogy a várva várt havazás is meg fog érkezni.

Ahogy elindultunk befelé az erdőbe (ami most is a sűrűn látogatott Farkas-Erdő volt), egyből elcsendesedtünk és "szenzorainkat"  a környezetre összpontosítottuk. Itt bizony nagy élet van.



Havas Vácrátót

A szerdai hóesés során valahogy bennem volt, menni kéne. Hogy hová? Természetesen Vácrátótra. Már néhány éve terveztem, hogy amikor igazi nagy hó lesz, akkor kimegyek oda, de valahogy ez tavaly nem jött össze... Most viszont sietni kellett, mert ki tudja mennyi ideig marad meg egyáltalán...
Odafelé egy kicsit lelohadt a lelkesedés, ugyanis az utakat elnézve alig volt hó, szinte csak foltokban. De ahogy megérkeztem a helyszínre azért a bizakodás nőtt egy kicsit, jeget is láttam, meg beljebb, friss igazi ropogós havat, amin bizony élvezet menni. Ha az  első hó is leesik akkor is kimozdulok a lakásból, hogy járhassak rajta egyet. Valahogy teljesen rabul ejt az érzés, ha ilyenkor megyek rajta...

Többször jártam már itt, ahogy azt a bejegyzések is mutatják, de valahogy mindig egy új arculatát fedezem fel ennek a tájnak - legutóbb ősszel voltam itt. Madárvilágban nagyon gazdag, látnivalóban is. Sokszor inkább hétköznapot választok, mert akkor nincs annyi látogató és sokkal jobban átlehet gondolni, hogy mit is örökítsek meg, mit érdemes feltölteni a blogra. És annyira szerencsés voltam, hogy a nap is kisütött, így aztán lehetett szép felvételeket készíteni...

Nos hát akkor kedves Olvasóm induljunk neki és ha virtuálisan is, de járjuk körbe ezt a helyet, milyen télen!