2015. március 31., kedd

Tulipánok kertje

Van a belvárosban egy nagyon szép kert, aminek szépsége vetekedik néha a Vácrátóti Botanikus kerttel. Ritkán járok ki ide, már jó két éve nem voltam, de feleségemmel úgy döntöttünk, hogy egy kellemes vasárnapi délután kilátogatunk.
Nem csalódtunk. Abban még csak reménykedtem, hogy lesznek már tulipánok, de a tavasz minden színében pompázott, nyíltak a virágok. Azon gondolkoztam - lehet, hogy botanikusnak kellett volna mennem, mert egyre jobban érdekel, hogy mit látok, mit fotózok le. A madarakat már megismerem a hangjukról (ha nem is mindegyiket) és a növények közül is egyre több fajtát ismerek.




2015. március 28., szombat

Madárles és vendégei

Madárlesünk folyamatosan átalakítás alatt van, nemrég sikeresen áthelyeztük egy igen ígéretesnek tűnő helyre. Sajnos az etetési időszak lassan véget ér a tavasz miatt, viszont vízzel megtöltöttük, így van rá esély, hogy jönnek inni kedvenceink. Persze folyamatosan fejleszteni kell, javítani, toldozni, foltozni - de a mai nap is, amikor kint voltunk nagyon sok látogatónk volt: Csúszka, Cinegék már megszokott vendégek, de jött Meggyvágó, Harkály, Szajkó is. A beépített üveg segítségével úgy éreztük magunkat, mintha moziznánk.


A meleg idő beálltával reménységeink szerint még több madárfajra számíthatunk.... Ebben a galériában a ma készült legszebb fotókat gyűjtöttem össze.



A tavasz első napja

Korai indulással terveztük a napot, 4 órakor már szólt is az ébresztőóra, de 4:15-kor sikerült felébredni. Kapkodni is kellett, mert a napfelkeltéhez 4:30-kor legkésőbb el kell indulni. Aki ismer tudja, hogy tőlem szokatlan módon 10 perc alatt tokkal, vonóval, fotótáskával már útra készen álltam. Nagy nap ez a mai, ismét kint leszünk a természetben és ha szerencsénk van, napfelkeltének is tanúja lehetek. Jó időt jósoltak, ami ebből a szempontból nem hátrány, sőt előny.




2015. március 20., péntek

Napnyugta és napkelte....

Ha Balatonon vagyok, mindig úgy érzem, mintha hazaérkeznék. A nyár beállta előtt a természetes környezetet nem zavarják fürdözők és nyaralók töménytelen mennyisége, a madarak is szabaddan mozognak. A naplemente varázslatos fényében tudom figyelni a hattyúpárokat, ahogy szerelmeskednek, a nászruhás seregélyeket, a tavaszt hírdető rigókat területfoglaló szajkókat... Valahogy ennek a tájnak a bőséges madárvilága mindig elbűvöl.  Most feleségem is velem tartott, mivel március van még, egy picit azért lehetett volna melegebb, de  így is nagyon szép élményben volt részünk...




Veszprém vára

Ismét egy hétvége, amikor végre kimozdultunk feleségemmel. Pár éve már jártunk Veszprémben, akkor az ottani állatkertet tekintettük meg. Akkor utazás közben vettük észre az ottani várat - és elhatároztuk, hogy amikor legközelebb arra járunk, megtekintjük. Azt az információt olvastuk róla, hogy szépsége a budapesti várral vetekszik...