2015. december 24., csütörtök

Visegrádi tájakon

Persze most télen sincs még hó, itt a karácsony. Még egy utolsó, évzáró kirándulásra indultunk fotóstársammal, reggeli fél hetes indulással. A köd, az eső, a nulla fények már nem is érdekelnek, csak mozduljunk ki már a szabadba, barangoljunk még egy utolsót a természetben. Hosszas előre tervezés után Visegrádot választottuk.
Tudván, hogy az ősz színei már réges-rég elmúltak, a természet már alszik - de így is rejtegethet még szépségeket számunkra. 

Apátkúti völgy, Ördögmalom-vízesés

Több helyen megálltunk: Felmentünk a hegy legtetejére majdnem (ameddig érdemes volt), megcsodálhattuk a Kaán Károly-forrást, Bertényi Miklós fűvészkertet, a Visegrádi Pisztrángos tavakat és az Ördögmalom-vízesést. Ügyesen kellett fotózni - mert a köd is nagy volt, az eső elől sokszor védeni kellett a fényképezőgépet, a vizes falevelekre, saras útra itt is ügyelni kellett...
Járjuk körbe e meseszép helyet, ide érdemes ellátogatni, mert tényleg nincs messze és hamar feltöltődik a kiránduló friss levegővel, energiával.

Pisztrángos tavak, Visegrád - nehéz volt jól lefotózni a nagy köd miatt...
Szép látvány lehet ősszel...
Továbbhaladtunk, egyre feljebb...
Még most is szép látványt nyújtott számunkra...
Moha, falevelek... Hol van már az ősz?
Felmentünk majdnem a legtetejére....
Lenéztünk a mélységbe...
Itt már egy teremtett lélek nem volt...
 Ezután a Kaán Károly forrást néztük meg:


A Visegrádi-hegység legkedveltebb forrása. Első foglalását 1938-ban készítette a szentendrei 914. számú Endre Cserkészcsapat. Második, ma is látható foglalatát 1974-ben Bertényi Miklós erdőmérnök vezetésével készítették.

Megközelítés:
Visegrádról az Apát-kúti-völgyben haladva gyalogosan és személyautóval is megközelíthető. Ez utóbbi esetben a kezelő erdészet behajtási engedélyére van szükség. (Bővebben Itt olvashat)


 A Kaán-forrás vizének kémiai jellemzői:
  • • tiszta, üledék mentes,
  • • permanganát index (KOIps): 0,25 mg/L
  • • klorid tartalom: 6-8 mg/L
  • • nitrát tartalom: 2,8 mg/L
  • • nitrit tartalom: 0,01 mg/L alatt
  • • ammónium tartalom: 0,02 mg/L alatt
  • • össz. keménység: 84 CaO mg/L
  • • vas tartalom: 30 µg/L alatt
  • • vezetőképesség: 284 µS/cm 20oC
Mindig találunk olyan helyet, ahol még sosem jártam, ilyenkor az újdonság erejével hat...


A forrás vize sok látogatót idecsal...
Békés, kis zöld "házikó"
Cserkészcsapat emlékére...
Patak partján....
Nincs már ősz, de mégis szép...
A fák eléggé takarják a kilátást, de azért lehetett fotózni...
Fa és moha...

Sodrásban
Miután körbefotóztuk a helyet, továbbindultunk. Útközben lestük hol érdemes megállni, közben az eső is csepergett. Egyik helyen szóltam, itt álljunk meg. Nem csalódtunk, a Bertényi Miklós füvészkertbe botlottunk.


A füvészkert felé találtam rá...
Valamiért szeretem ezt a témát...
Eljutottunk magához a kerthez. Még most is csodaszép volt. 

Hótakaróban még szebb lenne...
A kertben a környező hegyek növényzetétől teljesen eltérő kép és sajátságos mikroklíma fogadja a látogatót. Az 1960-as évek második felében az itt lévő gyertyán-, akác- és kocsánytalan tölgyállományok helyére Eőry Gyula erdőmérnök hallgató diplomamunkája alapján luc-, duglasz-, erdei- és vörösfenyő  állományokat telepítettek. A munkákat először Mundi István, később Koncz Antal kerületvezető erdészek irányításával végezték el. A területet a vadkárok megelőzése érdekében bekerítették. 1978-ban dr. Madas László és dr. Madas András ötlete alapján Bertényi Miklós és dr. Varga Gábor erdőmérnökök vezetésével kezdték meg a területnek arborétummá történő alakítását. Az állományok szélére különleges díszt (virág, őszi lombszíneződés stb.) adó fajokat telepítettek. Az 1980-as években madártani tanösvényt hoztak létre. 1985-ben a FAO Erdészeti Szekciója hazánkban tartotta közgyűlését.
Ennek emlékét őrzik még ma is a tagországok küldöttei által ültetett fák.
Sétánk során számozott jeltáblákat követhetünk. Az első táblánál állva választhatunk, merre kezdjük meg sétánkat; a vadregényes Erdőanyai-szurdokba indulunk-e először, vagy a körsétára. (Forrás: itt található)

Emléktábla
Megéri itt egy sétát tenni...
Vizes falevelek...
Egy igazi szurdokot találtunk... Kicsit emlékeztetett a Dera-szurdokra

Nagyon szép volt... Muszáj még egy fotót csinálni...
Kis házikó erdőszélén...
Egy kis nyugodt pihenő...
Ázott gombák az avarban...
  
Még egy helyen megálltunk: Az Ördögmalom vízesésnél.

A Wikipédia szerint: 


Az Ördögmalom-vízesés a Visegrádi-hegységben található Visegrád központjától 2,5 km-re délkeletre, a Malomkerti-völgyben van. 25 méter magas. Visegrádról a piros turistajelzés vezet a vízeséshez. Autóval burkolt úton is megközelíthető.


Az Apátkúti-patak magába fogadva a Magda-forrás vizét is sziklás vidékre ér. Bekanyarodva a műút hídja alatt északnak fordul. A sziklafalon lezúduló víz és hordalék mélyedést koptatott már a kőbe.


Tovább menve a piros jelzésen hamarosan (2 km után) elérjük a jó- és bővizű Kaán-forrást.


Meredeken kell lefelé menni, bizony a vizes falevelek itt is csúsztak...
A látvány kárpátólt minket...
Ördögmalom-vízesés
Nem lehet abbahagyni...
A rossz idő miatt nem volt rajtunk kívül senki ott...
Nekem tetszett így...
Kedvenc zöld köveim...


A táj objektív is előkerült
 



Biztonságos híd vezet át...
 

Még egy kis zöld moha...

Élményekben gazdag kirándulás volt - ismét megismerhettem egy szép helyet, melyet bátran ajánlhatok kirándulni vágyóknak. Remélhetőleg azért egy szép őszi napon jóval több ember van itt, mint amennyivel ezen a napon találkoztunk... És bár a Dunakanyar lefotózása most elmaradt, de szerintem az időjárás miatt úgyse sikerült volna jól. Talán majd legközelebb, napsütésben, jobb fotózási lehetőségekkel. 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése