2016. június 12., vasárnap

Csavargás Apajon és környékén

Lassan már meg sem tudom számolni, hogy hányszor jártunk már fotóstársammal Apajon. Most egy kicsit nagyobb kört mentünk, olyan területeken, ahol még nem jártunk. Sose csalódom ebben a helyben - láttunk nyulat, kakukkot, fácánt, szürke szarvasmarhát, egerészölyvet, szürke gémet, vörös gémet, bütykös hattyút, karvalyt, szalakótát, kócsagot, gyurgyikat és még sorolhatnám... Mellette pipacsmezőket, napfelkeltét és megannyi szépet... Ha valaki ide elmegy, szerintem vagy elsőre beleszeret ebbe a helybe, vagy sose...



Hajnali 3:15-kor keltem fel. Hosszasan tárgyaltuk érdemes-e korán menni, aztán úgy láttuk talán igen. Kezdetben kevésbé volt felhős az ég, aztán természetesen útközben borulni kezdett, időnként szemerkélt egy kicsit az eső. Az első Apaj felé vezető úton megálltunk öt körül egy pékségnél, ami éppen nyitott és legnagyobb meglepetésünkre kiszolgáltak minket. Utána továbbhaladtunk és meg sem álltunk a pipacsmezőkig.... Fantasztikus egy hely - gyurgyalagok, sárgarigó hangját hallani, nyulak ugrálnak előttünk. Ilyenkor érzem úgy, hogy megérte nagyon korán kelni....

Apaj felé, kicsit szemerkélt - néhol már megjelentek a fénysugarak
Az itt élő emberek már ébredeznek ilyenkor...
Talán a nap is kisüt ma....
Ragadozó madár figyelt fent....
Szalakóták párban ültek a póznán....
Gyurgyalagok figyeltek az egyik fán....
Hatalmas pipacsmező és napfelkelte....
Tájfotózás ezerrel...
Pipacsok és a távoli domb...
Nem teltem be a látvánnyal....
Háttérben a bálák is megjelentek....
Kicsit közelebb kerültünk....
Kis kócsagok voltak nem messze....
Mint egy őrszem....
Végtelen rét....
Szalakóta ült az egyik fán....
Mezei vadvirág
Ameddig a szem ellát...
Foltos és cserregő nádiposzátát vett észre fotóstársam
Kihagyhatatlan bálák....
Tövisszúró gébics figyelt az egyik fán...
Karvalyt vettünk észre!
Pipacsok mindenhol....
Nyúl figyelt az útról (kocsiból készült felvétel...)
Apajon mindent lehet látni útközben...
Birkák legelésztek...
Az egyik talán Mekk Elek?
Kócsagot vettünk észre az egyik fán...
Fácánt is gyakran látunk itt....
Fecskék biztos helye....
Dolmányos varjúk a fa tetejéről figyelték mit csinálunk...
Szürke szarvasmarhával mindig összefutunk itt nyáron....
Legnagyobb meglepetésemre megijedtek tőlem...
Őt nem érdekelte a villanypásztor....
Biztosan figyeltek messziről, pedig jóval többen voltak...
Fentről figyelt áldozatára...
Egyszer csak Kakukk szólalt meg...
Viszonylag elég közel volt...
Meglepődtek, hogy ismét láttak engem....
Búbos vöcsök halászgatott...
Itt gyakori vendég a kócsag...
Röptében fotózd le a madarat :-)
Nyári lúdcsalád...
Bütykös hattyúk érkeztek...
Barázdabillegető is gyakori itt...
Búbos vöcsök röptében...
Haverom kék szitakötőt talált...
Itt már borult az idő...
Elmaradhatatlan fotó Apajról...
Hattyú és vöcsök örök barátsága...
Szorgos munkások érkeztek...
Ő is figyelte, vajon mi akad ebédre?
És még egy megunhatatlan szürke szarvasmarha....

Sokat voltunk már itt és még biztos visszatérünk ide. Egy igazi természetvédelmi terület, rengeteg lehetőséggel, kiaknázhatatlan fotótémával...

2 megjegyzés:

  1. Ismét nagyon szép képsorozatot készítettél és nagyon szép állatokat találtál a természetben. üdv

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm, erről a helyről üres kézzel nem lehet visszajönni :-)

      Törlés