2016. december 2., péntek

Mesehajó, Jégmadár és naplemente

Hol volt, hol nem volt - volt egyszer egy mesehajó... Így is kezdhetném, de igazából ősz-búcsúztató és egyben pihenős, lazítós hétvégén voltunk október végén, november elején feleségemmel Hajdúszoboszlón, ahol ez a történet megesett velem. Az idő csodaszép volt, még kellemesen napsütéses, a Hotel Victoria kicsit szocreál módon, de biztosította számunkra az üdülést. Persze mondanom sem kell, ha ide megy az ember pihenni, hová megy fürdőzni egyet... Valamikor gyerekkoromban voltam már itt, amire persze nem emlékszem már. Még a hotelben megtudtam, hogy két nagy tó van itt, az egyik pont ott ahol a termálfürdő is... És hogy ott találkozni fogok a jégmadárral eszembe sem jutott akkor még...



Amikor meg tudtam a termál fürdőhöz tartozik egy csónakázó tó is - azonnal meg akartam nézni az első nap. Valahogy éreztem, hogy ott sok kalandban lehet részem. De amikor nem fürdőjeggyel együtt akartunk bemenni közölték, hogy nincs sétálójegy. No semmi gond, másnap fürdőjeggyel mentünk be, mivel fényképezőgép elfér a táskámban, nem volt para. Párom elfoglalta kedvenc dzsakuzziját én meg az udvar felé vettem az irányt...

Mintha egy meseországba érkeztem volna... Víz persze már sehol sem volt a kinti medencékben
Ezeket a hidakat mindig mesehídnak hívom
Elképzeltem egy kellemes nyári napon itt milyen sokan lehetnek... Horgászoknak igazi kikapcsolódás ez a hely és rengeteg hal van a vízben. Sirályok repkedtek felettem... Már látszódott, hogy ez lesz az utolsó őszi hétvégék egyike.


Ott volt a termálfürdő és nem volt kedvem bemenni...
A víz nyugtató hatása, csend és nyugalom
A csárda majd nyáron nyit ki újra
Egyszer csak egy tás jött kíváncsiskodva, lehet azt hitte kaját kap tőlem...
Kilátás az elmúló őszre
Ilyenkor sokszor el vagyok magamba, játszottam a tükröződéssel
Az időjárás is kedvezett a fotózásnak

Nem tudom, hogy amikor gyerek voltam még így nézett-e ki Hajdúszoboszló ennek a része (gyanítom még nem), de ahogy haladtam előre a parkban a túlsó részén két hajóra lettem figyelmes. No erre visszatért bennem a (vagy mindig is ott van?) a kiskölök, aki azonnal oda akar menni és nincs ellenvetés. Persze azért még körülnéztem milyen lehetőségek vannak itt, de hamar visszafordultam.

És megláttam a hajót túloldalt...
... mint egy mesében... a vízben madarak úszkáltak...
... a park arról mesélt nekem, hamar vége lesz az ősznek...
...a mesehajó meg csak hívott, menjek oda...
...tó parton, a biztonságot nyújtó fa alatt...
Szépséges volt, lefotóztam...
Itt egy falevél, ott egy... de már nem sok
Ügyes kezek munkája... sirályok szálltak előtte... de nem igazi hajó volt...
...de én csak ámultam és bámultam...
Tükröződés

Sirály pihent meg, vagy inkább a halakat leste a vízben?
Kell ennél több?
Ahogy a nád közelében sétálgattam egyszer csak a jégmadár hangjára lettem figyelmes. Jellegzetes, félreérthetetlen. Ilyenkor elkezd remegni kezem lábam és bár eldöntöttem, hogy megkeresem a hajót, őt se akartam kihagyni. Meg is lepődtem. Itt? Ennyire közel az emberhez? 

Figyeltem a vizet és egyszer csak észrevettem őt!
Nem a legjobb felvétel, kezdtem is sajnálni hogy a Tamront nem hoztam magammal...
Cikázott a víz felett rendesen... és lecsapott a halakra...
Tipikus jégmadár hely, csak beülő ág kéne...
A mesevilág számomra itt még nem ért véget. Lassan közeledtem a hajó felé, azért persze nem úgy, mint egy hajókapitány, csak a kíváncsiság miatt. Közben egy másik álmom teljesült - teljes nagyságában megpillantottam az égen egy ejtőernyőt, majd egy hőlégballont... Az utóbbit idehaza nagyon ritkán látok, hát még ilyen környezetben...
Folytatódott a fotózás természetesen. Ráadásul a naplemente is elkezdődött az óraátállítás miatt kicsit korábban...

"Misztikus jelek" az égen...
Itt is csak néztem jobbra balra...
Mintha igazi hajón lennék...
Milyen lehet nyáron, melegben?
Hőlégballon jelent meg az égen...
...mintha csak nekem jött volna...
Varázslatos ez a hely...
Játszottam a tükröződéssel...
Fent biztos tériszonyom lenne...

Közben egyre hidegebb lett, a naplemente szépen lassan véget ért, feleségem is hívott hogy menjek be, vár a szauna. Mondanom sem kell, elég nehezen hagytam itt ezt a helyet. Persze egyszer minden véget ér, mint ez a mese is.

Sandokan a a hajón, helyette én...
Csodaszép naplementés késő őszi színek...
Akár tengeren is érezhettem volna magam...
Szállt magasan...
Majd távolodva...
... és én ámultam a hajón állva...
Madarak is gyönyörködtek benne az egyik fán...
Meseszép...
...sirály vadászott...
... a nap egyre lejjebb ment a horizont alá....
.... és lejjebb...
... a fény is egyre kevesebb lett...
... és még egy sirály kereste vacsoráját...
.... egy másik meg fentről...
Először mérges voltam, hogy "nincs sétálójegy", de később megértettem, hogy rengeteg üvöltöző ember mellett nem lett volna ilyen kalandban részem. Aki bent csücsül a jó meleg vízben, nem megy ki jégmadarat lesni, ő meg közben nyugodtan halászgat kedvére. Ilyenkor elgondolkozom, hogy milyen közel van a természet az emberhez, sokszor bizony nem is vesszük észre ezt.... Ezzel zárom a mai mesémet.


4 megjegyzés:

  1. Meseszép fotók,sokat voltam ott,de így emberek nélkül szebb volt

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, én is arra kezdek rájönni hogy emberek nélkül minden szebb :-)

      Törlés
  2. Gyönyörű felvételek kitűnő sorozata !

    VálaszTörlés