2017. január 4., szerda

Újévi kaland a madarak birodalmában

Nem igazán szoktam messzire menni mostanában, inkább a lakóhelyemhez keresek olyan helyet ahol van víz, ezáltal esély is arra, hogy ebben az évszakban ritka madarakra "vadászhassak". Mivel a víz értesüléseim befagyott, így bizakodva elindultam. 
Most nem hajnalok hajnalán, hanem egy kényelmes felkeléssel indult a reggel. Szépen sütött a nap, szél is volt rendesen és bár jól felöltöztem szinte kockára fagytam mire hazaértem. De megérte mert az út során láttam kárókatonát, szürke gémet, kócsagot, karvalyt, csörgő récét... De bővebben  a bejegyzésben számolok be erről a napról.




Ahogy megérkeztem mindjárt vágtam, hogy dér is van rendesen nem csak jég... Mivel sokáig bírom a hideget (gondoltam nagy merészen...), bátran nekiindultam. Kicsit játszadoztam...








Ahogy haladtam tovább egy jégen álló tőkés réce tojót pillantottam meg. Inkább ezt a helyet választják, hogy kikerüljék az embert...


Szép volt így a napsütésben. Továbbhaladtam, miközben süvített a szél. Sajnáltam egy kicsit, hogy nincs hó, de így is megérte kimenni.
 


Szép lassan mentem mit sem törődve azzal, hogy lassan már csak a fényképezőgép gombját tudtam megnyomni. A hideg szél kegyetlenül átfújja az embert, főleg ha egy hónap alatt el is felejti milyen az. A távolban hattyúkra lettem figyelmes. Aranyosak voltak. Játszadoztak, fürödtek, jól bírták a víz alacsony hőmérsékletét. Sokáig tudom őket nézni, megunhatatlanok.










Egy idő után úgy gondoltam tovább megyek, sok izgalmas dolog vár még itt rám. Egyszer csak felnéztem a fa tetejére és először azt hittem, hogy varjakat látok...


Aztán néztem bután, hogy ezek bizony kárókatonák. És nem is egy, hanem rengeteg. Régebben már észrevettem errefelé ilyen madárfajt, de jobb esetben is csak egyet. De ennyit! Gondolom egy faágon nincs talán annyira hideg, mint a jégen állni?










Örültem ezeknek a madaraknak, mint egy kisgyermek. Ők meg nézegettek föntről, időnként tettek egy kört, majd visszarepültek a fa tetejére. Egyre jobban szerettem a telet, meg a hideget. Csuda dolgokat látni ám ilyenkor!
De a nap még nem ért itt véget. Kedvenc madaramat a szürke gém is ott volt, de egy szokatlan nagy fehérség társaságában, amit idáig itt még nem fotóztam. Egy kócsagot... És a szürke gém úgy látszik bandázni próbált vele.




Először szembe állt vele a szürke gém, majd kerülgette, utána vele egy irányban állt meg. Lehet abban bízott, hogy így nagyobb esélye van a vadászatnak? A kócsag azért elég bizalmatlan volt...












A kócsag végül vagy a szürke gémet unta meg, vagy észrevette hogy messziről figyelem és továbbállt. Számomra ez teljesen új dolog volt, ilyet még nem éltem át. Úgy látszik érdemes hétköznap is kinézni, amikor nincsenek sokan és persze a horgászok sem tudnak a jég miatt most igazán horgászni...
Körbenéztem, vajon mit veszek észre még ma? A szokásos vízityúk, tőkés récék mellett csörgő réce hímet és tojóra lettem figyelmes. Természetesen itt is a színesebb példány a hím, a kevésbé pompás tollazatú pedig a tojó.







Néha a fákra is érdemes sétánk közben felpillantani: tengelicek  és a túlparton meg szarkák voltak többed magukban.





A szürke gém biztonságos távolba repült, őt kevésbé "vadásztam" most tovább csak pár fotó erejéig - viszont a kócsag annál inkább érdekelt. Nem vettem le a szemem róla, így pontosan tudtam hová repült le - hamar megtaláltam. Magától értetődően most is óvatosan, csendben, cserkelve...




Gyönyörű ez a tükörkép. Úgy látszik egyedül próbálkozott ismét... A kócsag meg máshol.









Nem győztem betelni vele. Budapesten azért ilyen madarat találni nem mindennapi. Tuti visszajövök később, hogy vajon itt van-e még?
Újból tőkés récékre lettem figyelmes. Az egyik hím mintha felkiáltott volna. Lehet megtetszett neki a közelgő tojó? Vagy csak hangosan üdvözölte. Majd együtt tovább úsztak a vízben...




Persze a vízityúk most sem maradt el... De most valahogy igazi madárparádé volt ez a hely.




Lassan elindultam visszafelé a túloldalt. Ez már jó 2-3 óra gyaloglás volt, a kezem már nem éreztem. Még szerencse, hogy csak egy nyomógombot kell kattintani, ha minden rendesen be van állítva a fényképezőgépen... És ekkor karvalyra lettem figyelmes. Megkoronázta szinte ezt az amúgy sem unalmas napot...





A karvaly ahogy jött, úgy ment is. Illetve továbbrepült. Itt már rendesen el is fáradtam, így nem mentem utána. Így is elégedett voltam a felhozatallal. Még egy varjút fotóztam le búcsúzóul aztán hazaindultam. Könnyen elképzelhető, hogy hamar visszajövök ide ebben a hónapban... Ki kell használni, amíg hideg van és tél, kemény tél.



2 megjegyzés: