2018. november 10., szombat

Séta az Angolkertben (Tata)

Legutóbbi fotósétám alkalmával, Tatán az Angolkertben voltunk. Csak ajánlani tudom ezt a mesés helyet, hatalmas sétákat tehet az erre járó barangoló. Az időjárás most nem kedvezett annyira, fény szinte alig volt.  Viszont így is kellemes kikapcsolódás volt, sok hangulatfotó készült. Erről gyűjtöttem össze egy kis válogatást kedves Olvasóimnak.


Az Angolkertet 1783-ban Böhm Ferenc mérnök építette. A kert kialakításának kedvezett a feltörő források (Kék-forrás, Najád-forrás) vize, a természeti környezet és a Cseke-tó. 





Az angolkert és a "műromok" 1780-ban lettek kialakítva, az Eszterházy grófok birtokán.





A tavat az ott működött Jenő-malom tulajdonosáról nevezték el. 1803-ban Kazinczy Ferenc is megtekintette az angolkertet, majd 1831-ben újból visszatért, és gyönyörködött a szép platánsorban. 



A látogatás emlékére 1964-ben állították fel a Kazinczy padot a Cseke-tó partján. A park a Cseke-tó körül található, de bizonyos mértékben az egész városra kiterjed. 





Méltóságteljesen megmutatta magát az ősz a kertben. Hangulatos sétákat tehet itt ám az ember... Közben javult egy picit az időjárás is.




1955-től természetvédelmi terület. Az 1960-as években a források működésének megszűnése után itt fedezték fel az Angyal-forrási-barlangot és a Tükör-forrási-barlangot. Ezek zártak, a nagy közönség számára nem látogathatóak. 



"Az angolkert a 18. század végének jellegzetesen modern alkotása, amely a felvilágosodás szellemiségét, eszmei áramlatait (a racionalizmustól a szabadkőművességig) és stílusait (a szentimentalizmustól a klasszicizmusig) tükrözi. A visszavonulás és elmélkedés színtereként lelki, érzelmi tényezőket jelenít meg, elrendezése és növényzete is ezt szolgálja. A tatai kert honosítja meg például Magyarországon a szomorúfüzet, amelynek nemcsak neve de látványa is érzelmességet sugall. Az angolkertek megkövetelik a terep változatosságát és a vízfelületek sokaságát, mindezt a háborítatlan természet illúzióját keltve szokták kialakítani."





Most csak rövid időnk volt megtekinteni ezt a csodás kertet, de mondanom sem kell, így is elvarázsolt minket. Tatán már többször voltam kirándulni, de ez a látványosság kimaradt idáig. Valamikor máskor, jobb időben ide visszatérek még...

2018. október 29., hétfő

Egy arborétum meséje

Hol volt, hol nem volt... Így is kezdhetném mai posztomat.
Még mindig ősz van és idén nem tagadta meg önmagát. Ilyenkor olyan környezetre vágyom, ami impozáns, szemet gyönyörködtető, és persze nagy-nagy kedvenc is. Mi más lenne ez, mint a Vácrátóti Arborétum. Szerintem nincs olyan fotós hazánkban, aki legalább egyszer ne járt volna itt. Komoly virágkertészet található, a mesébe illő vízimalmot nemrég újították meg, romantikus, régmúlt időkből származó köveken sétálhatunk, ritka madarakat láthatunk, vagy egy titokzatos barlangon átkelve egy kis elvarázsolt szigetre juthatunk... Órákat tudnék mesélni erről a helyről, de inkább a fotóknak adom át a színteret, így megmutatva mit is láttam. Ugye hogy kicsit panaszkodjak is, mikor kapta volna el a barangolókat az eső, ha nem aznap?

Kihagyhatatlan őszi program... Ilyenkor a legszebb.


Mint egy mesebeli varázsház...


Aranyló színekben...


Szemet gyönyörködtető...


Őszi részletek
Az egyik legszebb évszak...
Órákig el tudok itt sétálni...
A sziklakert most nem volt olyan szép, de a környezet kárpótolt...
Merre kapkodjam a fejem?
Mélyből előtörő
Mesevilágba illő...


Na ez igen... Ezt nevezem ősznek...


Zöld küllőt vettem észre az egyik messzi fán, ő meg külön zaklatásnak vette a fotózást...


Az évszak gyermekei..


A tónál elveszve...


Lejárat a meseföldre...
Gyönyörűségében elveszve...
Itt már egy kicsit eleredt az eső...
Erdőben sétálva...
Közben egy picit megpihenve...
Csendesen csobogva...
Az ősz lefestette, én lefotóztam...
Pár éve itt fotóztam erdei fakuszt…
Az ősz méltóságteljesen megmutatta magát...
És utánozhatatlan színpalettáját...
Végtelen híd...
Még egy utolsót találtam a próbálkozók közül...
Barlangban sétálni...
Az elvarázsolt sziget szemerkélő esőben...
Itt egy picit elidőztünk...
Vitán felül ősz van...
A rendíthetetlenül álló vízimalom...
És az erdő csendjét átszelő távoli híd...

Ha idén már nem is, de jövőre biztos vissza térek még, hogy ismét megcsodáljam a kert szépségét. Télen a fehér, tiszta hó megnyugtató látványát, tavasszal a virágzó virágokat, majd a tulipánokat, nyáron a nyár békéjét és ismét az őszt...