2018. augusztus 18., szombat

Pécs, a kultúra és a szerelem-lakatok városa

Ha felkeressük Pécs honlapját, akkor a következő szlogent láthatjuk : "Pécs, a kultúra városa". Tény, hogy egy napot (vagy többet) el lehet ott tölteni. A nagy meleg ellenére úgy döntöttünk, hogy bár Harkány termálfürdője kikapcsolódásnak tökéletes, azért egy kis séta sem árt a nagy meleg ellenére. 

Mit érdemes tudni erről a városról? A Wikipédia szerint:

Pécs (horvátul Pečuh németül: Fünfkirchen, szerbül: Печуј/Pečuj, a középkorban latinul: Quinque Ecclesiae, az ókorban latinul: Sopianae) megyei jogú város, Magyarország ötödik legnagyobb települése, Baranya megye, a Pécsi járás és kistérség székhelye.
A kelta és pannon törzsek lakta vidéken a 2. század elején a rómaiak alapítottak várost Sopianae néven. A település a 4. századra tartományi székhellyé és a korai kereszténység egyik jelentős központjává vált. Az ebből az időszakból származó ókeresztény temetői építményegyüttest az UNESCO Világörökségi Bizottsága 2000 decemberében felvette a világörökségi listára.

Próbáltam összeszedni mit is láttunk ezalatt az egy nap alatt, ami igazából kevés is volt. De hát ez az a hely, ahová többször visszatér az ember.

A Zsinagóga után tűnődtünk, hogy vajon merre is haladjunk tovább...
Csodálatos leanderek mindenütt... Kicsit irigykedtem is, bezzeg odahaza nem ilyen szépek...
Nagy melegben a legkisebb víznek is örül a turista... :-)

Itt megpihentünk egy kicsit..
A távolban feltűnt Gázi Kászim pasa dzsámija





Néhány fotó a belsejéből - érdemes megnézni (Gázi Kászim pasa dzsámija):













Rengeteg ember mindenütt... Nekik is melegük volt...

Nem akarom ismételgetni magam, jól esett :-)
Közben megéheztünk, elgondolkoztunk, hol is ebédeljünk?
Nem szeretem, ha fotóznak, de itt én is kértem egyet... :-)
Ha Pécsre megyek, itt fogok megszállni...
Mesés utcák... Pécs Váci utcája
Jó védekezés a meleg ellen...
Pécsi Nemzeti Színház
Végül itt ebédeltünk meg, az éhség nagyúr...
Itt legszívesebben csobbantam volna egyet... De hát egyrészt tilos, másrészt nincs habtestem... :-)
De látványnak nagyon jó volt...
Ezek a leanderek lenyűgöztek. Egyrészt hatalmasak, hogy viszik el őket télen? Másrészt gyönyörűek...
A Nemzeti Színház bejárata
És elölről fotózva..
Továbbhaladtunk a délutáni tikkasztó hőségben...
Itt már kevesebben voltak az utcán..

Nagyon tetszett ez a része Pécsnek, érdemes egy kicsit megpihenni...
Város részletek... Jobbra fordultunk, balra fordultunk...
Sehol egy felhő az égen... Viszont gyönyörű harang.
Város részletek :-)

Ahogy Pécsen sétáltunk szembejött velünk az egyik legérdekesebb látványosság : a szerelmesek lakatjai. 

Pécs városát egy a korában igazán egyedi látnivalója miatt, ma már nyugodtan hívhatjuk a szerelem városának is, de azért maradjunk annyiban, hogy 2010-ben Európa Kulturális Fővárosa.


"Lakatok a sosem múló szerelemért

A Szerelmesek lakatjai a Janus Pannonius utca egy beugrójának vaskerítésén százával lógnak. A kerítés szakasznak nincs mit elkeríteni, csak ott van, és a 80-as évektől gyarapodó lakatfal ma már egy szép dísze és egyik jelképe a városnak.
Sokféle legenda kering a lakatokról, a régi időkben az a mendemonda járta, hogy a csalfa asszonyok emígyen adtak jelt a szeretőjüknek, hogy az uruk távol van így eltelhet a pásztoróra. Egy másik általunk hihetőbbnek tűnő történet meg azt meséli, hogy a közeli iskola tanulói a sikeres vizsgáik után kattintották ide az iskolai szekrényeik lakatjait. Aztán, hogy ezek után, hogyan lett a szerelmeseké a kerítés, csak a jó ég tudja.
A lényeg, hogy ma már a szerelmespárok helyeznek ide lakatokat, amellyel az örökké tartó, és minden viszontagságot kiálló, szerelmüket kívánják szimbolizálni. Sokak számára ez már biztosan felér egy modern eljegyzéssel.
 
Ezt a kis naplóba vagy fotóalbumba illő szertartást bárki elvégezheti, aki Pécsett jár a szerelmével. Nem kell mást tenni, csak venni egy szép lakatot, (ma már kapható jó minőségű rozsdamentes) kézbe venni egy monogramvésésre alkalmas eszközt és hát hajrá! Kattintsuk a monogramos csinos kis szerelem-lakatunkat a kerítésre. A kulcsát, ha van, hajítsuk el jó messzire, hogy a szerelem ketté ne szakadjon!
Ha a Janus Pannonius utcai lakatok között nem találsz megfelelő helyet a lakatodnak, sétálj el a Dzsámi korlátjához, ott is kezdi kinőni magát egy ilyen szerelmi lakatfal kezdeményezés.
Szép szerelmet mindenkinek!"
Mindenesetre érdekes egy látnivaló volt:
 







Utána a Pécsi Székesegyházhoz érkeztünk, sajnos éppen felújították így innen nem tudtunk bejut. Viszont a közelében lévő park nagyon szép volt és még jégkása is kapható, ami ilyenkor nem lényegtelen :-)




Szent Péter és Szent Pál székesegyház
Én magam részéről nem bántam, hogy a székesegyház felújítás alatt állt, a parkban tettünk így inkább egy nagyobb sétát.


Na és persze a szerelem-lakatok itt sem hiányoztak :-)



Ha már ott voltunk a Csontváry kiállítás sem maradhatott el. Fotózni lehet csekély összeg ellenében, de mivel a kiállítást személyesen kell látni, így két képet töltöttem fel csak a festőművésztől. A tőle leghíresebb "A magányos cédrus" festmény nekem nem a kedvencem, de láttam egy a természetfotózás elődjének is nevezhető fantasztikus képet Tőle a  Süvöltőt leterítő Ölyv címűt, és egy önarcképet láthatunk a művésztől. 
Aki erre jár feltétlenül nézze meg ezt a kiállítást.




Ezután teljesen átfőve találtunk egy jégkását árusító hölgyet. Én mindjárt el is fogyasztottam belőle hármat :-) Így egy kicsit sikerült lehűlnöm...


Ezek után már alig bírtunk úgymond vánszorogni, a busz még később indult vissza Harkányba. Gondolkoztunk mi legyen. Erre összetalálkoztunk a kisvasúttal is így jött az ötlet, hogy tegyünk egy kört. Látni is látunk sok mindent, kényelmesen ülünk, és még melegünk se lesz arra. Nosza magyar, kisvasútra fel!



















A Zsolnay kultúrális negyedet is láthattuk.












A pécsi várfalat is láthattuk így (engem egy része a Vatikán falára emlékeztetett):





És még egy utolsó kört tettünk a kisvasúttal:



Kellemes egy nap volt, jó sok sétával. Ebben a melegben a fotómasinát én nem viszem magammal, de a mai mobiltelefonok ugyanolyan (bár nem DSLR) fotókat tudnak csinálni ma már. Lényeg, hogy legyen rajta elég tárhely, és a kamera se legyen foltos.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése